2022. december 09. 13.50
zoom apáczai galéria tájarculatok vas géza
Tájarculatok címmel Vas Géza fényképeiből nyílt kiállítás ma délután 5
órakor a Király/I. C. Brătianu utca 26. szám alatti Apáczai Galériában. A
videóvetítéssel egybekötött kiállítás megnyitóján üdvözlőbeszédet
mondott Vörös Alpár, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója.
„A fotózás nem mesterségem, hanem szenvedélyem. Leginkább a népviseletet
fotózom, hivatásérzetből. Éppen ezért fotóim kevésbé nevezhetők
művészieknek, de annál inkább dokumentum jellegűeknek. (…) Én hiszem és
vallom, hogy nem csak nyelvében él a nemzet, hanem népviseletében is” –
olvashatók Vas Géza szavai a tárlat szórólapján. A kiállítás – amelynek
kurátora Székely Géza – január 22-ig tekinthető meg, munkanapokon 15 és
20, szombatonként pedig 10 és 18 óra között. (A fotóriportot Horváth
László készítette)
Vörös Alpár
Dr. Farkas György
Székely Géza
Kolcsár Boróka
Gombár Árpád
Vigh Ibolya
