BUCHWALD PÉTER HALÁLÁRA
Kedves gyászoló család!
Tisztelt gyászoló gyülekezet!
Különös időket éltünk, amikor Buchwald Pétert megismertem. Mostanában legszívesebben rendszerváltásnak nevezzük, talán azért is, hogy ne kelljen eldöntenünk, forradalom volt-e, népfelkelés-e vagy egyszerűen államcsíny. Esetleg mindhárom egyszerre. A lényeg mindenképpen az, hogy valóban megváltozott körülöttünk a világ. Arról viszont ritkábban beszélünk, hogy nemcsak maga a rendszer alakult át akkor egyik pillanatról a másikra, hanem választás elé kerültünk mindannyian. Mert utólag kiderült ugyan, hogy sok minden maradt a régiben, ám egyvalami tagadhatatlan: végre ki-ki eldönthette, miként folytatja az életét. Nemcsak rendszerváltás volt errefelé 1989 után, hanem életváltás is sokunk számára.
Buchwald Péter is utat váltott azokban a napokban. Ugyanaz az ember maradt, mint azelőtt, nagyszerű tudós, elsőrangú értelmiségi, de érdekvédelmi szövetségünk egyik alapítójaként vállalta, hogy addigi, szintén fontos munkáját félretéve, politikussá lesz, bár ezt mi akkor nem politikának neveztük, hanem magyar érdekképviseletnek. Nagy szavak ezek, és ma már el kell gondolkoznom azon, hogy az utánunk következő nemzedékek értik-e igazán, miről beszélek. Értik-e, és főleg megértik-e, hogy egy olyan alkotó értelmiségi, mint Buchwald Péter, mit keresett a román parlamentben, vagy később alprefektusként, tehát helyettes kormánymegbízottként Kolozs megye vezetésében. Érthető-e vajon még ma is, hogy nem funkciókért, nem karrierért politizált valaki az 1989 utáni években, hanem szolgálni akart. Teljesen önzetlenül, sem köszönetet, sem kitüntetést nem várva ezért. Legfeljebb némi társadalmi elismerést mégis, ami bizony elég sokszor elmaradt. Ismétlem, azt sem tudom, nem cseng-e ma már hamisan, ha ilyen patetikusan emlegetem a politikát. Hiszen hányszor és hányszor hallom én is újabban kisebb-nagyobb társaságban, hogy valaki egyszerre csak figyelmezteti a többieket: ne politizáljunk! Beszéljünk másról! Holott csak ismerni kellett volna Buchwald Pétert azokban az ellentmondásos években, és rájöhetne bárki, hogy pontosan ilyen egyenes, a mások véleményére odafigyelő, de elveikhez ragaszkodó értelmiségiekre volt szükség a közéletben akkor is, és ezt kellene példának tekinteni ma is. Bevallom, már régóta becsültem országos RMDSZ-megbeszélésekről, de csak akkor tudtam meg, amikor a szenátusban napi kapcsolatba kerültünk, és közeli munkatársak lettünk, hogy Péter egészen kiváló eredményekkel büszkélkedhet eredeti szakmájában. Ő ezzel sohasem dicsekedett, nem emlékszem, hogy szóba hozta volna, miközben reggeltől estig együtt volt a szenátusi frakció, munkában és munka után, gyakran egy-egy focimeccsen is, ahol ő is rúgta a labdát.
Vártunk most a nyáron is, Péter, a volt parlamenti frakciók találkozójára Parajdon, készültünk a zongorajátékodra, akárcsak a tavaly. Nagyszerűen csináltad azt is. Végül nem tudtál eljönni, és ez most már végképp halasztódott. De sem a barátságodat nem felejthetem, sem a példádat, hogy mekkora alázattal szolgáltad a közösségi érdeket. Tökéletes csapatjátékos voltál, felmérted a helyzetet, átláttad minden pillanatban a társaid mozgását. Talán azért is, mert eredeti mesterségedből hoztad magaddal az arányok tiszteletét, azt a tudást, hogy minden az arányoktól függ, és ugyanaz az anyag képes gyógyítani, de képes pusztítani is, ha másképpen vegyítik. Ilyen a politika is, különösen, ha a román-magyar viszonyról van szó. Tárgyalni, kompromisszumot kötni, eredményre jutni talán a politikában sem más, mint a vegyészetben. Mint ahogy a közéletben sem lehet teljesen elválasztani egymástól mifelénk a politikai vagy a civil szférát, legyen szó az RMDSZ-ről vagy éppen a Kolozsvár Társaságról.
Tisztelt gyászoló gyülekezet!
Hinni szeretném, hogy értelmiségi mivoltunkat úgy kell felfogni, ahogy Buchwald Péter tette. Azt is mondhatnám, hogy Erdélyben ez szinte kötelező: megszólalni, résztvenni, cselekedni, amikor kell. Ma már nem kell eredeti mesterségünket odahagyni, de továbbra is úgy vélem, hogy erdélyi értelmiséginek lenni felelősség. Ha pedig valaki azt mondja nekünk, amikor egy kényes kérdésről van szó, hogy ne politizáljunk, hanem beszéljünk másról, akkor gondoljunk jeles elődeinkre itt Erdélyben, itt Kolozsváron, és jusson eszünkbe mindahányszor Buchwald Péter is. Akit persze nemcsak az elkötelezettségéért szerettünk, hanem mert szeretetre méltó ember volt egyébként is. Igazi transzilván értelmiségitől búcsúzunk ma, akinek nemcsak az életműve, hanem az életpéldája is fontos. Derűje, szerénysége, egyensúlyérzéke sokat segített nekünk egy zaklatott korban, amikor nap mint nap el kellett döntenünk, hogy merre megyünk tovább. Részese volt dilemmáinknak, és része volt neki is abban, hogy nem tévesztettünk utat. Utólag is hálás vagyok, hogy együtt dolgozhattunk.
Isten nyugtasson, Péter!
