A szerző felvételeiSzabadságról, bátorságról és a hallgatás súlyáról is elmélkedtek az 1956-os forradalomról megemlékező politikusok és értelmiségiek szerda délután, Kolozsváron. Az ünnepi beszédeket a János Zsigmond Unitárius Kollégium kórusának előadása is gazdagította, majd a sétatéri emlékmű előtt az erdélyi magyar történelmi egyházak mondtak áldást, a megemlékezést pedig koszorúzás zárta.

„1956-ban egy kis nép, a magyar nép hadat üzent a zsarnokságnak, szabad akaratát kívánta érvényesíteni, szabad sorsáról akart dönteni” – fogalmazott beszédében Oláh Emese alpolgármester. Emlékeztetett arra, hogy a budapesti eseményekhez csatlakozó erdélyieket „köztörvényes bűnözőknek” tekintették, holott „nem a bosszú vezérelte őket, hanem a békés országépítés lehetősége”. Kolozsvár alpolgármesterének meggyőződése: 1956-ban a magyarok feladták a leckét Európának, és nem először tették ezt. Oláh Emese szerint a mai, globalizált világban is vannak rabok, és csak akkor lehetünk szabadok és bátrak, ha felismerjük a jelen lehetőségeit, kitartunk álmaink mellett és mi magunk döntünk sorsunkról, nem hagyjuk, hogy mások döntsenek helyettünk.

Katona Zs. József, a Kolozsvár Társaság alelnöke a társaság elnökét, Buchwald Pétert idézve úgy fogalmazott: 1956. október 23-a „a mágikus boldogság napja” volt. Felidézte, a forradalom átlépte Magyarország határait, és „Kolozsváron a bolyais diákok és tanáraik is egyezkedtek, reménykedtek a változásokban”. Hozzátette, akkoriban megtörtént a találkozás a vezető erdélyi értelmiség és a Román Munkáspárt központi bizottsága között, ahol terítékre kerültek a kisebbség gondjai, igényei, ám a megfogadott ígéret betartását már nem lehetett számonkérni.

„A kemény megtorlások elnémították a bátor felszólalókat, csírájában visszafojtva bármilyen reformnak még a gondolatát is. Aztán jött a terror, a meghurcoltatás, megfélemlítés, kivégzések, aztán csend” – mondta főt hajtva azok előtt, akik „inkább vállalták a halált vagy a börtönéveket, mint a rendszerrel való együttműködést. Ám mint megjegyezte, ma már „megértéssel vagyunk a megtört lelkekre is, akik behódoltak vagy önkézzel vetettek véget életüknek”.

Mile Lajos kolozsvári főkonzul beszédében többek között leszögezte: „a magyar forradalmat vérbe fojtotta, a szabadságharcot kegyetlenül leverte a szovjet birodalmi túlerő”. Kapcsolódott az előtte felszólalóhoz, és beszélt a forradalom utáni sokáig tartó hallgatásokról is. Mint rámutatott: úgy tűnt, a magyarok „természetesnek fogadják el az állandósult, gyalázatos hazugságot, hogy életünk nem más, mint az olcsó megalkuvások, konyhai suttogások és emlékezetvesztések végeláthatatlan sora”. A kolozsvári főkonzul szerint 1989-ban „nagyot fordult a világ”, a rendszerváltás előzményeként tekinthetünk az 1956-os forradalomra.

Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ-elnök egyebek mellett felidézte, hogy Valter Romant, Petre Roman volt miniszterelnök édesapját bízta meg Nagy Imre megfigyelésével a román pártvezetés, ami azért is volt kézenfekvő, mert „tökéletesen beszélt magyarul”, másrészt pedig jól ismerte Nagy Imrét, és úgy gondolták, hogy figyelembe véve ezt a bizalmi viszonyt, majd megnyílik előtte. Így is történt, „Roman pedig mindenről tájékoztatta a román pártvezetést”, fűzte hozzá a parlamenti képviselő.

A politikus hangsúlyozta azon meggyőződését is, hogy a románok felhasználták az 1956-os forradalmat arra, hogy bizonyos magyar vezetőket eltávolítsanak tisztségükből, valamint az sem volt véletlen, hogy 1959-ben megszüntették az önálló magyar egyetemet Erdélyben, tette hozzá. „Mindannyian büszkék lehetünk arra, hogy az első csapást a kommunizmus falán Magyarország adta meg, és a magyar nép vitte végig ezt a forradalmat és népfelkelést. Nagyon nagy bátorságra volt szükség akkor szembemenni a szovjet hatalommal és hadsereggel” – összegzett Csoma Botond, aki szintén úgy gondolja, hogy a szabadságharc is hozzájárult a kommunizmus megbukásához.