– Nánó Csaba újságíró új interjúkötetéről,
munkája kulisszatitkairól
• 2020. február 17., 16:22
Törőcsik Mari, Bodrogi
Gyula, Szörényi Levente, Koltai Róbert, Révész Sándor – íme néhány
híresség azok közül, akikkel Nánó Csaba két és fél évtizedes újságírói
pályája során interjút készített. A beszélgetésekből Az élet körhintáján
címmel most újabb kötet született. Nánó Csabával az újságírói munka és
az interjúkészítés kulisszatitkairól, új kötetéről beszélgettünk.
Feledhetetlen találkozás Törőcsik Marival
– Nánó Csaba újságíró új
interjúkötetéről, munkája kulisszatitkairól,új kötetéről
beszélgettünk.
Nánó Csaba újságíró Az élet körhintáján című kötete kolozsvári
bemutatóján • Fotó: Biró István
– Két és fél évtizedes újságírói pályád során nagyon sok interjút
készítettél, az alanyok közt jócskán akad híres személyiség is. Ismert
erdélyi és magyarországi színészek, zenészek, énekesek is voltak azok
közt, akikkel munkád során elbeszélgethettél, majd a nagyközönséghez
„közel hoztad” őket írásaid révén. Amikor ezeket az interjúkat
készítetted, nagyobb szakmai lelkesedés, izgalom töltött el, mint amikor
„hétköznapibb” embereket kaptál mikrofonvégre?
– Valószínűleg nem véletlenül alakult úgy huszonöt éves újságírói
pályám, hogy a kezdetektől fogva központi helyet foglalt el benne az
interjúkészítés. Ennek elsősorban az lehet az oka, hogy mindig is jobban
szerettem hallgatni embertársaimat, mint magamról beszélni. Előfordult
olyan eset is, amikor interjúalanyom két-órás monológja után azt mondta:
„hú, de jót beszélgettünk”. Bár nem hiszek a horoszkópban, de a mérleg
csillagjegyben születtem, és azt mondják a „tudósok”, hogy a jegy
szülöttei rendkívüli empátiaérzékkel rendelkeznek. Ez és a kölcsönös
tisztelet elengedhetetlen ahhoz, hogy valakivel leülj beszélgetni.
Függetlenül attól, hogy híres vagy kevésbé ismert emberrel készítettem
interjút, mindig ugyanúgy felkészültem a beszélgetésre. Mindegyikünk
életében vannak rendkívüli dolgok, amelyek megkülönböztetnek minket
egymástól, még ha ezzel sokszor nem is vagyunk tisztában.
Mivel a fő foglalkozási területem a színház, nyilván szakmai kihívást is
jelent egy ismertebb személyiséggel interjút készíteni. A lelkesedés
mindig jelen van, másként talán már nem lennék ezen a pályán, de be kell
vallanom, hogy azért nagyobb az izgalom olyan emberrel beszélgetni,
akit addig csak a moziban vagy a tévében láttunk, esetleg lemezeken vagy
koncerteken hallottunk, mint azzal, akit évek óta ismerünk.
• Fotó: Vallásszabadság Háza/ Biró István
– Interjúidból most kötet jelent meg a nagyváradi Europrint kiadónál Az
élet körhintáján – újabb beszélgetések hírességekkel címmel. Az utóbbi
években gyakorta jelentek meg köteteid: ilyen volt A harmadik színház – a
kolozsvári Stúdió színpad története, a Tegnap * Betegnapló, az Eltűnt
évszakok, visszaköszönő évek – válogatott publicisztikák. Ezek közül
mindenik más-más műfajt képvisel. A hírességekkel készített interjúkból
összeállított kötet előkészítését miben látod különlegesnek?
– Az élet körhintáján című könyvem a harmadik interjúkötet a 2016-ban
megjelent Ahol fény, ott árnyék is, és a rá egy évre napvilágot látott
Egy élet nem elég című kötetek után. Nem terveztünk sorozatot, a
nagyváradi Europrint kiadó és nyomda vezetőivel, a Derzsi házaspárral
eleinte úgy gondoltuk, két kötetben kiadjuk a közülünk már eltávozott,
illetve még élő kolozsvári vagy a kincses városhoz valamilyen formában
kötődő művészekkel készült interjúkat. Ezek többsége jó két évtizede
készült, közben pedig születtek újak is, immár határon túli jeles
személyiségekkel is. A harmadik kötet vezérfonala az lett, hogy bár
interjúalanyaim nagy többsége nem itt él, de valamilyen közük van
Kolozsvárhoz: itt léptek fel, vagy vettek át díjakat, itt születtek, de a
világ egy másik részén teljesedett ki művészetük.
A kötet előkészítése azért különleges, mert én sem gondoltam volna, hogy
külföldi hírességekkel viszonylag rövid idő alatt is összegyűl egy
kiadványra való anyag.
Sok átka mellett az internet némileg megkönnyítette az újságíró dolgát,
elérhetőbb közelségbe hozta a más tájakon élő embereket is. Bár a
stúdiós kötet nem a beszélgetőkönyvek sorozatába tartozik, de ebben is
olvasható több mint 30 interjú, azok közül az alanyok közül is sokan
vannak, akik már nem Erdélyben élnek. Nyilván az újságíró nem csak
interjúkészítésből él. Negyedszázad alatt rengeteg publicisztikai írásom
született, ezekből válogattam a tavaly megjelent kötetemben, mintegy
átfogva újságírói pályám eddigi részét. Teljesen más műfaj a Tegnap *
Betegnapló, ami egy sajnálatos betegség eredményeként született. Úgy
tudtam feldolgozni akkori bajomat, hogy kiírtam magamból az olykor nem
éppen derűs gondolataimat. Nehezen született, talán túlságosan is
őszintére sikeredett, de ha egyetlen sorstársamnak segít túllépni a
megpróbáltatásokon, akkor megérte…
– Szörényi Levente, Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Szilágyi Enikő, Koltai
Róbert, Révész Sándor, Jankovics Marcell – íme csak néhányan azok
közül, akiket megszólaltattál, majd a kötetbe válogattad a velük készült
interjúkat. Ha esetleg ki tudnál emelni, elmesélnél emlékezetes
interjút, interjúkészítési helyzetet ezek közül…
• Fotó: Biró István
– A maga módján minden interjú emlékezetes, hiszen ország-világ számára
ismert emberekről van szó.
Feledhetetlen volt a találkozásom például Törőcsik Marival, akiért
szinte gyerekkorom óta rajongtam.
Az erdélyi filmfesztivál alkalmából érkezett 2012-ben Kolozsvárra
életműdíjat átvenni. A szervezőkön keresztül próbáltam egyeztetni egy
interjút, aztán teljesen véletlenül megláttam, hogy az egyik kávézóban a
rádiós kollégáknak nyilatkozik. Türelmesen megvártam a végét, majd
remegő lábakkal megkérdeztem, nem tudnánk-e találkozni egy interjú
erejéig. Magamban már hallottam az elutasító választ, hiszen a művésznő
egy súlyos betegségen volt épphogy túl. Miután megegyeztünk, hogy másnap
itt és itt találkozunk, még akkor sem hittem, hogy ebből beszélgetés
lesz. Törőcsik Mari művészi és emberi nagyságára vall, hogy másnap
percre pontosan érkezett a találkozóra. Aztán olyan beszélgetés
kerekedett ki, mintha száz éve ismernénk egymást. Hihetetlenül szerény
és szakmája iránt alázatos óriási művészt ismerhettem meg benne.
Mikor megkérdeztem, nem fáradt, nem tartom fenn, csak annyit mondott:
„de drága uram, én már egyszer meghaltam, hova siessek?”
Minden interjúalanyomra szeretettel és hálával emlékezem – nélkülük nem
születik meg immár három kötet –, de ez a beszélgetés különleges helyet
foglal el a szívemben…
– A kötet előszavában azt írod, hogy a jó kérdező megpróbál legalább
részben olyan kérdéseket feltenni, amit más még nem, hiszen nehéz olyan
interjúalannyal beszélgetni, akinek élete, munkássága a nagyközönség
előtt zajlik. Mi a tapasztalatod, akár hírességekről, akár hétköznapi
interjúalanyokról legyen szó, mi a titka a jó kérdezésnek, a jó
interjúnak, és mennyire áll kettőn a vásár?
– Ha az interjúalany azt érzi, hogy valóban érdeklődsz iránta, és nem
vájkálni akarsz a magánéletében, vagy pletykákra vagy éhes, akkor a
beszélgetés folyamán megnyílik. Legyen híres vagy kevésbé neves ember.
Számtalanszor előfordult, hogy a beszélgetés hevében olyasmit is
elmondott az illető, amit nem szánt a nagy nyilvánosságnak. Ha megkért,
hogy valamit ne írjak le, azt mindig tiszteletben tartottam.
Bizalom nélkül még barátok között sincs őszinte beszélgetés, hát még két
idegen között.
Ugyanakkor nem lehet úgy interjút készíteni, hogy ne olvass utána a
beszélgetőtársad életének, pályájának, és na tartsd szem előtt azt, ha
valamiről nem hajlandó beszélni. Földes „Hobo” László közismerten nem
szereti az újságírókat, sokan valósággal menekülnek előle, így büszke
lehetek arra, hogy már háromszor adott nekem interjút, és még mindig nem
hülyézett le. Az emberek hamar megérzik, ha nem tiszták a szándékaid,
ha hamis és felkészületlen vagy, ha nem vagy nyitott és figyelmes a
mondanivalójára. Nyilván kettőn áll a vásár, hiszen rossz válasz nincs,
csak buta kérdés…
• Fotó: Biró István
– Emlékszel még, ki volt pályádon a legelső interjúalany, és milyenre
sikeredett a legelső interjúd?
– A 90-es évek közepe táján, amikor a helyi napilaphoz kerültem,
elhatároztam, hogy interjúkat készítek azokkal a kolozsvári
színművészekkel, akik akkoriban vonultak nyugdíjba. Bár akkor még nem
tudtam, de kockázatos vállalkozásnak bizonyult, hiszen nem mindegyikük
vált meg barátságban a színháztól. Az első, akit felkerestem, Vitályos
Ildikó színművésznő volt. Ő is azok közé tartozott, akik nem voltak
elragadtatva a hirtelen jött nyugdíjazástól.
Akkoriban egy golyóstollal szóról szóra leírtam az interjút, majd
írógépen lepötyögtem, így vittem vissza elolvasásra. A művésznő minden
alkalommal teával, süteménnyel fogadott otthonában, elegánsan kiöltözve.
Kölcsönös tisztelet alakult ki, pedig én még mondhatni kezdő firkász
voltam.
Évek múltán, mikor a beszélgetésünk kötetben is megjelent, ismét
meghívott magához. Sajnos éppen betegségemmel küzdöttem, nem tudtam
elmenni. Mire meggyógyultam, és szerettem volna felkeresni, a művésznő
elhunyt. Fájó emlék ez számomra.
– Van olyan, akivel régóta szerettél volna és szeretnél interjút
készíteni, de még nem jött össze?
– Vannak tervezett interjúk, és vannak olyanok, amelyek még számomra is
meglepetések voltak. Ha valaki egy héttel azelőtt azt mondja, hogy
Törőcsik Marival fogok kávézni, kinevetem. Révész Sándorral, a Piramis
együttes egykori frontemberével talán soha nem készült volna interjú, ha
a sajtósa nem keres egy olyan kolozsvári újságírót, aki beharangozza
fellépését a Kolozsvári Magyar Napokon. Egy közös ismerősünk engem
ajánlott, így esett rám a választás. Szilágyi Enikővel, a Párizsban élő
csodálatos művésznővel a stúdiós könyv írásakor kerültem kapcsolatba,
utána készült egy hosszabb interjú vele. Kubik Annával teljesen
véletlenül mentem szembe Tusványoson… Persze voltak nagyon is
eltervezett interjúk, ebből van több. Bízom abban, hogy – Törőcsik Marit
idézve – „Isten megfogja a kezem”, és ezentúl is elvezet azokhoz,
akikkel tartalmas interjúkat tudok készíteni.
Kiss Judit
