Horváth László arra vonatkozó kérdésére, hogyan is született meg a könyv, Barta László elmondta, hogy lényegében a könyv megszületése kiadójának köszönhető, azzal együtt, hogy ő maga 1967-el kezdődően gyűjtött anyagot a Stúdió Színházról. A kérdőíves- gyűjtéses kutatási módszer azt követően került képbe, hogy sem a Bajor Gizi Múzeumban, sem pedig az Országos Széchenyi Könyvtár színháztörténeti tárában nem talált archívumot arról a kezdeményezésről, amit a korban Kolozsvár harmadik színházának tartottak. Ezt követően született meg a Facebook felületén történő kutatás ötlete, „emlékezzünk és emlékeztessünk” céllal. A Kolozsvári Stúdió Színpad barátai nevű Facebook csoportban aztán gyűlni kezdett az információ, oly annyira, hogy könyv született belőle, Nánó Csaba egykor szintén „studiós” segítségével.
 
Nánó Csaba elmondásából tudtuk meg, hogy gyűjtési kísérletek léteztek már korábbról is, így például a hetvenes években Kovács Pali Ferenc igyekezett archívumot gyűjteni a Stúdió Színház tevékenységéről, amivel azonban kénytelen volt leállni, mivel rászóltak, hogy „ne magyarkodjon”. Ahogy ez a későbbi hozzászólásokból kiderült, ez nem véletlenül történt: Tálas Éva elmondása szerint a Stúdió tagjainak mindegyike egy adott ponton megjárta a Szekuritátét, a Székely Himnusz eléneklése miatt. De ahogy a Szekuritáté sem tudta ellehetetleníteni a csoportot, a bemutatandó könyvek megérkezését Nagyváradról sem tudta meggátolni az a rosszul parkolt Volvo, amely elzárta a bejáratot, plusz erőfeszítésre kényszerítvén ez által a kiadó munkatársait. A könyvek végül azonban megérkeztek, és nagy keletjük is volt, vitték a jelenlévők, mint a cukrot.

 A jó hangulathoz hozzájárult Kostyák Levente furulyajátéka is, de az a tény is, hogy a közönség első soraiban sok egykori Stúdió tag, illetve szimpatizáns foglalt helyet, és hozzászólásaik kerek egésszé formálták az eseményt. Kiderült, hogy például külön szavalókör működött a Stúdión belül, ami önképzőkörből nőtte ki magát, hogy összesen 25 későbbi hivatásos színész kezdte pályafutását lelkes amatőrként a Stúdióban, vagy, hogy az elkészült könyv anyagát még bővíteni is lehetne, mert például Leitner Ernő hagyatéka viszonylag későn, a könyv megjelenése előtt került elő, így nem sikerült felhasználni sem. A megszólalók kivétel nélkül pozitívan emlékeztek meg, a „hivatalos”, az Állami Magyar Színház „hivatalos” viszonyulásáról a Stúdióhoz, mely kimondottan pozitív volt, és kellékeket, vidéki kiszálláshoz járműveket biztosításából állt elsősorban.

 Az oldott hangulatú rendezvény végén Derzsi Ákos kérdésünkre elmondta: a kiadói munka számára mindig nagyon érdekes, attól függ, milyen anyag kerül a kezébe, de amennyiben olyan anyagról van szó, amihez személyesen is kötődik, akkor mindig sokkal jobb érzés ki is adni, mivel a szívéhez nőtt a témája. A harmadik Színház című, a Stúdió Színpad történetét feldolgozó kötet pedig ilyen.