Nosztalgiáztak a kolozsvári labdarúgás hőskoráról, kutatták annak az okát, hogy miért alakult ki ilyen hatalmas ellentét a város két első ligás csapatának szurkolói között, és megbeszélték, hogyan látják a sport jövőjét – cikkünk a tegnap délután a Kolozsvár Társaság székhelyén megrendezett kerekasztal-beszélgetésről számol be.

Az est házigazdája, a Kolozsvár Társaság elnöke, Kántor Lajos köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, hogy Buchwald Péter, a társaság új protokollfőnöke kezdeményezte az eseménysorozatot, amelynek során kéthavonta olyan személyeket, intézményeket igyekeznek bemutatni, beszélgetésre hívni, akik és amelyek jelentősen növelték a város hírnevét, s ennek egyik példája a kolozsvári futball. Ezért az első kerekasztal-beszélgetés meghívottja Szoboszlay Miklós egykori labdarúgó, edző, Kolozs megye díszpolgára, Kovács István, mérnök, a legendás Kopek (válogatott labdarúgó, többek között az Ajax Amsterdam és a francia válogatott sikeres edzője) fia, Madarász Lóránt színművész, a Kolozsvári CFR 1907 csapat lelkes szurkolója, és Póka János András újságíró, szerkesztő, lapunk sportrovatának vezetője volt.

A moderátor, Buchwald Péter bevezetőjében felelevenítette a bécsi döntés utáni élvonalbeli mérkőzéseket, a fatribünös, 1000–1500 fős nézőteret, amikor a KAC, az U, és a Dermata mérkőzéseire a gyerekek is nyugodtan kijárhattak, hiszen még a bírót is szépen szidták akkoriban, csupán a „fúj”, „szemüveget a bírónak”, „földet rá” bekiabálásokat lehetett hallani. Hozzátette, hogy napjainkban már sajnos nem ilyen romantikus a futball. Véleménye szerint a szurkolók egy bizonyos csoportjának semmi köze a sporthoz, csupán alantas ösztöneiket akarják a randalírozással kiélni.

Szoboszlay Miklós saját bevallása szerint a futball szerelmese, aki munkája során mindent megtett azért, hogy ne csak eddze a sportolókat, hanem nevelje is őket. Az U és a Kolozsvári Vasas egykori kapusa, hat erdélyi csapat edzője úgy véli, hogy a mai futballisták legnagyobb ellenfele saját szüleik, akik ocsmány formában nyilvánulnak meg a pálya szélén, s ezáltal rontják a sport hangulatát. Nosztalgiával emlékezett vissza azokra az időkre, amikor a játékvezetőt még bíró úrnak szólították a nézők. Szoboszlay véleménye szerint a sok pénz, és a nevelés hiányának következtében változott meg a futball hangulata. Kifejtette, annak idején a város klubjainak játékosai jó barátok voltak, az edzők együtt mentek Bukarestbe, és sportszerűségre törekedtek.

Kovács István bevallotta, annak ellenére, hogy édesapja kiváló edző volt, neki nem volt tehetsége a labdarúgáshoz. Ennek ellenére megtanulta édesapjától, hogy különválassza a komoly dolgokat azoktól, amelyekben már megengedett a humor, és hogy külön kezelje a családot és munkát. Elmesélte, édesapja nagy hangsúlyt fektetett az önképzésre, csempészett külföldi lapokat olvasott, és nyelvtudása, nyelvérzéke is irigylésre méltó volt. Csupán azt sajnálja, hogy az édesapjáról szóló, francia nyelvű könyvet mindeddig nem sikerült magyarra fordítani és kiadni, mivel az első fotón ministránsként szerepel, de reméli, hogy ez jövőre megvalósulhat. Kifejtette, régen a labdarúgás csak öt százalékban volt üzlet, és 95 százalékban sport, mára azonban ez az arány megfordult. Felelevenítette azokat a momentumokat, amikor a Főtéri kocsmában még együtt italoztak a sportkedvelő emberek, függetlenül nemzetiségtől és a kedvelt csapattól, azonban mára ez a hangulat már eltűnt.

Az U-s és a CFR-es szurkolók közti óriási ellentétről beszélt Madarász Lóránt, amelynek etnikai gyökere is van, hiszen azt sulykolták a köztudatba, hogy az U román, míg a CFR magyar csapat. Hozzátette, bizonyos szempontból megérti az U-drukkerek csalódottságát, frusztrációját, amit rendbontásban és gyalázkodásban próbálnak kiélni, hiszen a CFR rendkívül rövid idő alatt jutott nagyon magasra, olyan sportkarriert futott be, ami talán példátlan a focitörténelemben, és amilyenről az U álmodni sem mer. Szerinte a szurkolói megnyilvánulások a neveléstől függnek, és egyben a társadalom leképezése is. Kifejtette, hogy kezdetben ők tudatosan figyeltek arra, hogy a szurkolói csoportban szorítsák vissza a verbális agressziót, annak ellenére, hogy sokan a szemükre vetették, hogy a futballmeccs az nem templom vagy színház. Úgy tűnik, sikerrel küzdöttek, hiszen az CFR szurkolótábora az ország élén jár, hiszen lelátóikon nincsenek incidensek, és mindenhol szeretettel fogadják őket. Azt pedig elképzelhetetlennek tartja, hogy a két klub szurkolói egy helyre üljenek be, és szurkoljanak egy harmadik csapatnak.

Az óriási gyűlöletet illetően azonban, amellyel az U-szurkolók viszonyulnak hozzájuk, nem tudnak mit tenni – a probléma megoldása az ők vezetőire hárul. Hozzátette: a román törvény szurkolói rendbontásra vonatkozó paragrafusa átjárható, amely a vezetők verbális agresszióját nem bünteti, csupán a szurkolókat, és hiányolja az Országos Diszkriminációellenes Tanács erőteljesebb fellépését.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy miért hoznak ennyi idegen játékost, elmondta: sajnos nincs profi szinten működő utánpótlásképzés, és saját nevelésű játékosokkal nem lehet bajnokságot nyerni.

Póka János András kifejtette, hogy igaz ugyan, hogy a romantikus futball világában a játékosok stabilan, több éven át ugyanannak a klubnak voltak a tagjai, azonban a mostani sikerorientált sportéletben ez az út nem járható. Előfordulhat ugyan, hogy az egyes idegenlégiósok nevére nem fognak majd idővel emlékezni, de amennyiben ezek a játékosok hozzájárulnak a sikerhez, a munkájuk pedig eredményes, ugyanúgy beírják magukat a klub történetébe, és ugyanúgy szeretni fogja őket a közönség. A szurkolók közti ellentétre kitérve elmondta, hogy 1998 óta szerkeszti a Szabadság sportrovatát, és megállapíthatja, csupán akkor nem volt a szurkolótáborok között ellentét, amikor különböző osztályokban játszott a két csapat.

A Kolozsvár Aréna építésével kapcsolatban elmondta, a város megérdemel egy 30 ezres stadiont, azonban ezt nem a Sétatéren kellett volna megépíteni. Az kétségtelen, hogy a régi stadion életveszélyes volt, így újat kellett építeni elsősorban számukra, most azonban ha az U kiesik a bajnokságból, már ők sem fognak tudni ott játszani. Ugyan van edzőterem, és futópálya a stadionban, amelynek köszönhetően a megyei tanács fenn tudja tartani, de a nemzetközi mérkőzések Kolozsváron való rendezése még gyerekcipőben jár, hiszen csak a tegnap este rendezték az első válogatott női labdarúgó-mérkőzést az Arénában.

A jó kedélyű beszélgetés a hivatalos lezárás után sem ért véget, a közönség és a meghívottak közösen nosztalgiáztak, anekdotáztak tovább a labdarúgásról.
HÁROMSZÉKI ESZTER