Vas Géza fotótárlata elé
Tisztelt jelenlevők!
Engem ért az a megtisztelő feladat, hogy, képletesen mondva „előszót” mondjak kedves barátom, Vas Géza, itt a Fehér Galériában bemutatásra kerülő Élő népviseletek című fotótárlatának megnyitója elé. Szándékosan nem használtam a tárlatértékelő vagy a méltatás szót, mert, bár időnként én is „nyomom a gombot”, sem fotóművész sem művészettörténész nem vagyok. Így aztán nem is vállalkozok, vállalkozhatok arra, hogy fotóművészeti szempontokból értékeljem a kiállított anyagot; ezért, e helyett, néhány személyes gondolatomat szeretném megosztani önökkel, veletek a kiállítással kapcsolatban.
Gondolom Vas Géza személyét különösebben nem szükséges bemutatnom, kevesen vannak azok, akik nem ismernék, vagy nem hallottak volna róla. Azért mégis engedtessék meg nekem, hogy életéről, fotóművészi pályájáról azért csak szóljak néhány szót. Segesváron született, de hogy mikor azt nem árulom el, hiszen úgysem hinnék el nekem. Innen nem messze, az egykori Nagy Gábor tanyán nőtt fel, az 1954-től aktív „amatőr fotográfus” ahogy ő nevezi magát, de én bátorkodom hozzátenni, hogy amit a fotográfia terén tett, azt profi módon tette és teszi. „A fotózás nem mesterségem, hanem szenvedélyem”–állítja magáról, és ez meg is látszik a fotóin, legyen szó természetfotókról, riport fotókról, művészfotóiról, vagy mint az itt látható dokumentum jellegű fotóiról. Elsősorban néprajzi fényképészként és ezen belül elsősorban Kalotaszeg népviseletének megörökítőjeként tartják számon. Távirati stílusban néhány szót Vas Géza, a fotós pályafutásáról: az egykori Művelődési Ház keretében működő két éves Esti Egyetemen 1967-ben diplomázott az ARTA FOTOGRAFICA szakon; 1972–Napoca fotóklub tagja, vezetőségi tag, elnök; 1979-től tagja a Romániai Fotóművészek Egyesületének; a Világ Magyar Fotóművészek Egyesületének alapító tagja; a Metalul Rosu, Poligráfia, EKE Kolozsvár 1891 fotóklubok vezetőségi tagja, titkára vagy elnöke; számos fotótábor és kiállítás lelkes szervezője; közel 80 tárlaton, itthon és külföldön állított ki; a Kalotaszegi Bokréta Kulturális Egyesület tagja és a Kolozsvár Társaság választmányi tagja. Fotói megtalálhatók a Magyar Népművészeti Múzeumban, a Magyar Természettudományi Intézetben, a Stockholmi EGYETEMES MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYESÜLET - ben, Kolozsváron az AGAPE emeleti vendéglőjének falain, a Kalandos-Hóstáti székház falain, és Széken Holland Mihály múzeumjában is. Herkulesfűrdőn „tiszteletbeli kiállító” címet kapta /1982,1989/, a Hermann Antal oklevél /2003/ és a Művelődési Ház DIPLOMA DE EXCELENTA /2004/) tulajdonosa.
Nos, a mostani kiállítás, melynek Vas Géza által adott mottója „Nemcsak nyelvében él a nemzet, hanem viseletében is” híven tükrözi a fotóművész elkötelezettségét a magyar népviselet bemutatása iránt. A kiállítás azonban csak egy nagyon szűk metszete a kiállító megszámlálhatatlan, különböző alkalmakkor (ünnepnapok, konfirmálások, esküvők, falunapok, stb.) készült fotóinak. Mert, Vas Gézáról azt is tudni kell, hogy kitartó természetjáró, aki otthonosan mozog nemcsak Kalotaszegen, de Széken, vagy Torockón is, és készített fotókat Székelyföldön, vagy a Gyimesekben is. A fotókon láthatunk csodálatos népviseletbe öltözött pártás lányokat és már bekötött fejű menyecskéket, fiukat és férfiakat egyaránt. Vas Géza egyik nagy fotós erénye, ami ezeken a fotókon is jól látható, hogy megpróbál úgy fotózni, hogy fotói ne tűnjenek „stúdiószerű” beállítottaknak. Az itt bemutatásra került 27 fotó közös jellemvonása, belátásom szerint, az optimizmussal telített emberközpontúság. És ez Vas Géza fotóművészetének egyik alapvető jellemzője, mert függetlenül a fotó műfajától és témájától–népviseletbe öltözött fiatalok, vagy idős emberek, templomok, és falusi porták, kalotaszegi tájak, falusi életképek, dinamikus táncjelenetek vagy portrék, tábori életképek vagy csoportképek–a fotóművész akaratából, a fények és a színek hatására a képekről valósággal átsüt a vidéki emberek élni akarása, jövőbe vetett bizalma. De túlmenően a népviseletek sokszínűségén, és a művészi tartalmon, a kiállított fotók értéke első sorban azok dokumentum, értékmentő jellegükben keresendő. „Leginkább a népviseletet fotózom, hivatásérzetből. Éppen ezért fotóim kevésbé nevezhetők művészieknek, de annál inkább dokumentum jellegűeknek.”–állítja ő maga is.
És valóban, dokumentum fotói a falusi környezet és a helyiek ünnep- és mindennapjainak, ősi nemzeti hagyományainak, népi művészetének képi megörökítése nemcsak hálás művészi, hanem értékmentő feladat is egyben. Ébner (később Gőnyei) Sándor (1886-1963), a Kolozsváron biológiából doktorált, egykoron csíksomlyói tanár, a Magyar Néprajzi Múzeum muzeológusaként 1920 és 1944 között közel 14.000, igen jól hallották tizennégyezer máig is megőrzött néprajzi fényképet készített. Ő mondta: „Azok, akik a magyarság jövő-sors kialakulásának lehetőségeit aggódó szemmel vizsgálják, a falusi nép szellemi és gazdasági fejlődését csakis a régi hagyományok, népszokások, a jelleg érintetlenségének alapján képzelhetik el. A múlt igaz magyar vonásai tudnak csak gátat emelni az új internacionalista eszméknek, s csak az lehet, melyre a modern kor csodás technikai és kulturális felkészültsége a magyar falujövő ideális képét felépíthetik.” Az elhangzott idézet csak egy szavát, az „internacionalista” szót a „globalista” kifejezéssel helyettesítve máris a jelenben vagyunk és Ébner szavait a jelenkor kihívásának is tekinthetjük. A fotók általában, de az itt kiállított képek különösképpen, mint a pillanat művészi megörökítései a jelen, a még egyelőre sokszínű jelen kordokumentumai, a jövő, a beláthatatlan jövő számára.
Köszönöm a figyelmet!
Kolozsvár, 2023. február19-én Nagy Béla
