zerkesztette: Kántor Lajos
Kolozsvár Társaság – Korunk - Komp-Press, 2012
Kántor Lajos:
A szerkesztésről, képmagyarázattal
Kabán József fotóművészi pályáját első (1973. márciusi) kiállításától kezdve figyelemmel kísérte a sajtó. Az életmű meghatározó részének bemutatására vállalkozó kötet jelentős írói, műkritikusi és publicista megnyilatkozásokra épülhet, ezekhez igazodhat a döntően fekete-fehér fotókat bemutató képanyag is, mindenekelőtt a „Műhelye: Kolozsvár” könyvcímhez igazodva.
Az első nagy tömb a város tereit, műemlékeit, a változó arculatot állítja elénk, a Szentpéteri római katolikus templom közelébe áthelyezett barokk szobortól, a Mária-oszloptól (és a mögötte magasodó banképülettől) kezdve a főtéri (Funar-kori) ásatásokon át a külső kerületekig, a bevásárlóközpontok világáig és a városszéli földekig, néhány életképpel tarkítva. A kísérletezés dicsérete című méltatás után található Kabán néhány korai „kísérleti” fotókompozíciója, a Korunk Galéria centenáriumi Ady-kiállítására készült munkája, valamint színházi képei, a Harag György rendezte kolozsvári Sütő-előadásról (Egy lócsiszár virágvasárnapja) és a szatmári Szókrátész védőbeszédéről, illetve a kolozsvári színészekről.
Külön fejezetet alkotnak a Palocsay-versekkel kísért Felnőttek meséskönyvéből reprodukált, grafikus hatású fényképek (bő választékban), majd szintén fotografikáknak minősülő portrék következnek, többnyire a Korunk Galériához, katalógusokhoz kapcsolódóan. Kiemelkedő jelentőségű portrék sorozata kezdődik Kós Károly arcképével, és itt találkozhat az olvasó a közelmúlt erdélyi magyar képzőművészetének olyan személyiségeivel, mint Gy. Szabó Béla, Szervátiusz Jenő, Fülöp Antal Andor és Balázs Péter, Benczédi Sándor; a hegedűművész Ruha István, a költő Lászlóffy Aladár, Létay Lajos és Kiss Jenő, a publicista Balogh Edgár, a nyelvész Szabó T. Attila, a prózaíró Fodor Sándor, és az operatőr Xantus Gábor, a művészettörténész Borghida István is ebben a csoportban található. De Kabán József gyűjtötte a „skalpokat” – a negatívon, a másolatokon felismerhetően – a tévé képernyőjéről is. Valószínűleg így örződött meg hagyatékában Szilágyi Domokos három jellegzetes arcvonása, és ide társítható Páll Lajos és Szilágyi István portréja is meg talán a Méhes Györgyé, ahogy Benczédi műtermében ül modellt.
Kabán fotós életművének alighanem a legemlékezetesebb teljesítménye az Incze Ferenc-sorozat. Remekbe sikerült pszichológiai, alkotáslélektani vállalkozás a festő-alany és a szürrealisztikus festmények szétválaszthatatlan voltának bizonyítása.
Mennyiségileg és dokumentum-értékben is számottevő mindaz, amit a hetvenedik életévén túl, szinte halála pillanatáig aktív kolozsvári fotósunk különböző kulturális rendezvényeken – rendszeresen a Korunk Galéria tárlatain – lencsevégre kapott. Ismerős, mára részben már eltűnt arcok villannak fel ezeken a felvételeken, a kilencvenkét éves Kós Károlytól a zenetudós László Ferencig és a grafikus Baász Imréig.
Mintegy függelékként – az életrajzi adatok kísérőiként – családi környezetben készült felvételek zárják a kötetet. Végső lezárásnak nem a házsongárdi sírt szántuk, hanem azt, ami tovább élteti Kabán Józsefet: a sok filmtekercsből épült kompozíció, sajátos megvilágításban.
Kolozsvár Társaság – Korunk - Komp-Press, 2012
Kántor Lajos:
A szerkesztésről, képmagyarázattal
Kabán József fotóművészi pályáját első (1973. márciusi) kiállításától kezdve figyelemmel kísérte a sajtó. Az életmű meghatározó részének bemutatására vállalkozó kötet jelentős írói, műkritikusi és publicista megnyilatkozásokra épülhet, ezekhez igazodhat a döntően fekete-fehér fotókat bemutató képanyag is, mindenekelőtt a „Műhelye: Kolozsvár” könyvcímhez igazodva.
Az első nagy tömb a város tereit, műemlékeit, a változó arculatot állítja elénk, a Szentpéteri római katolikus templom közelébe áthelyezett barokk szobortól, a Mária-oszloptól (és a mögötte magasodó banképülettől) kezdve a főtéri (Funar-kori) ásatásokon át a külső kerületekig, a bevásárlóközpontok világáig és a városszéli földekig, néhány életképpel tarkítva. A kísérletezés dicsérete című méltatás után található Kabán néhány korai „kísérleti” fotókompozíciója, a Korunk Galéria centenáriumi Ady-kiállítására készült munkája, valamint színházi képei, a Harag György rendezte kolozsvári Sütő-előadásról (Egy lócsiszár virágvasárnapja) és a szatmári Szókrátész védőbeszédéről, illetve a kolozsvári színészekről.
Külön fejezetet alkotnak a Palocsay-versekkel kísért Felnőttek meséskönyvéből reprodukált, grafikus hatású fényképek (bő választékban), majd szintén fotografikáknak minősülő portrék következnek, többnyire a Korunk Galériához, katalógusokhoz kapcsolódóan. Kiemelkedő jelentőségű portrék sorozata kezdődik Kós Károly arcképével, és itt találkozhat az olvasó a közelmúlt erdélyi magyar képzőművészetének olyan személyiségeivel, mint Gy. Szabó Béla, Szervátiusz Jenő, Fülöp Antal Andor és Balázs Péter, Benczédi Sándor; a hegedűművész Ruha István, a költő Lászlóffy Aladár, Létay Lajos és Kiss Jenő, a publicista Balogh Edgár, a nyelvész Szabó T. Attila, a prózaíró Fodor Sándor, és az operatőr Xantus Gábor, a művészettörténész Borghida István is ebben a csoportban található. De Kabán József gyűjtötte a „skalpokat” – a negatívon, a másolatokon felismerhetően – a tévé képernyőjéről is. Valószínűleg így örződött meg hagyatékában Szilágyi Domokos három jellegzetes arcvonása, és ide társítható Páll Lajos és Szilágyi István portréja is meg talán a Méhes Györgyé, ahogy Benczédi műtermében ül modellt.
Kabán fotós életművének alighanem a legemlékezetesebb teljesítménye az Incze Ferenc-sorozat. Remekbe sikerült pszichológiai, alkotáslélektani vállalkozás a festő-alany és a szürrealisztikus festmények szétválaszthatatlan voltának bizonyítása.
Mennyiségileg és dokumentum-értékben is számottevő mindaz, amit a hetvenedik életévén túl, szinte halála pillanatáig aktív kolozsvári fotósunk különböző kulturális rendezvényeken – rendszeresen a Korunk Galéria tárlatain – lencsevégre kapott. Ismerős, mára részben már eltűnt arcok villannak fel ezeken a felvételeken, a kilencvenkét éves Kós Károlytól a zenetudós László Ferencig és a grafikus Baász Imréig.
Mintegy függelékként – az életrajzi adatok kísérőiként – családi környezetben készült felvételek zárják a kötetet. Végső lezárásnak nem a házsongárdi sírt szántuk, hanem azt, ami tovább élteti Kabán Józsefet: a sok filmtekercsből épült kompozíció, sajátos megvilágításban.
